Meghívó
Szeretettel várjuk Önt és kedves családját 2024. október 12-én, szombaton 10 órakor a séi temetőnél kialakított ÉLETÚT-PARK átadó ünnepségére!
Az „ÖrökSÉgünk” Alapítvány 1999-ben jött létre Sé községben.
Az alapítvány célja:
– Sében az elődök által létrehozott, meglévő örökség ápolása, a hagyományok megőrzése, valamint hagyományteremtés,
– a falu lakókörnyezetének szépítése, szépségének megóvása.
Szeretettel várjuk Önt és kedves családját 2024. október 12-én, szombaton 10 órakor a séi temetőnél kialakított ÉLETÚT-PARK átadó ünnepségére!
A nyíló pünkösdi rózsák és az éneket próbáló kislányok jelzik már az ünnep közeledtét. Pünkösd hétfőn, május 20-án fél 2-ig gyűlnek össze a lányok a Faluházban, majd átöltözés és főpróba…
Üzenetek a múltból címmel nyílt kiállítás a Vas Megyei Szakképzési Centrum Oladi Technikum galériájában hétfőn, a közelgő Magyar költészet napja alkalmából.
– Május 29-én létrejött az „ÖrökSÉgünk” Alapítvány.
– A Falunapon alapítványi sátor állítása, a település történetéből TOTÓ készítése, a három legjobb megfejtés díjazása, valamint kosárra dobó verseny szervezése.
– A Séi Telegráfban Meseíró verseny és Ki Mit Tud hirdetése, az értékelés december 29-én a faluházban volt műsoros est keretében.
– A templom díszkivilágítása az önkormányzattal közösen készült el.
– Millenniumi Emlékpark kialakítása virágzó bokrokkal július 8-án a sportpálya északi részén.
– Budapesti kirándulás az Országház koronázási ékszereinek megtekintésére augusztus 12-én.
– Falunapon falutörténeti TOTÓ készítése, díjazása.
– Millenniumi zászló átadásakor Helytörténeti kiállítás készítése a Faluházban.
– Adventi hangverseny az Oladi Szentháromság Vegyeskar közreműködésével, szeretetvendégséggel december 10-én.
– Templom felújításának támogatása, a tornyon a kereszt aranyozása.
– Részvétel a település javára adományozó Sey Család találkozóján június 30-án. Sye Mihály a nemzettség őse Zsigmond Királytól kapta nemesi oklevelét, a leszármazottai időnként összejönnek Sében és támogatják, figyelemmel kísérik a település fejlődését.
– Millenniumi Emlékpark gondozása.
– Falunapon falutörténeti TOTÓ készítése és díjazása.
– A templom 100 éves évfordulóján a zászlókhoz hímzett szalag készítése.
– Orgona felújítás támogatása.
– Sey Család találkozóján részvétel június 29-én.
– Falunapon falutörténeti TOTÓ készítés, a megfejtések díjazása
– Virágh András orgonahangversenye október 13-án, Vincze Eszter fuvolaművész közreműködésével.
-Adventi koncert december 15-én a Berzsenyi Dániel Főiskola Vegyeskarának közreműködésével, szeretetvendégséggel.
– Virágosítás a Szünöse patak hídjain.
– Falunapon falutörténeti TOTÓ.
– Szabadtéri Betlehem készítése szalmából, az alapítvány kérésére Fekete Katalin népi iparművész alkotta meg, amely első ízben került felállításra a templomnál.
– Adventi hangverseny a Vasszécsenyi Asszonykórus és Tóth Ernő orgonaművész közreműködésével, szeretetvendégség.
– Csalló Ferenc kuratóriumi elnök leköszön, új elnök Horváth Balázsné.
– Sey Család találkozóján részvétel július 17-én.
– Falunapon falutörténeti TOTÓ és gyalogtúra a Parkerdőbe.
– Séi Telegráf szerkesztéséhez segítség nyújtása.
– Játszótér körbeültetése tujákkal és hinta vásárlása.
– Betlehem felállítása, majd bontása az ünnepkör elmúltával.
– Adventi koncert november 27-én Tanay Erzsébet, Németh Tamás és Nagy Krisztina közreműködésével, szeretetvendégséggel.
– A világító testek vásárlása az önkormányzattal közösen, felszerelése, adventi díszkivilágítás kezdete.
– Virágültetés a Szünöse patak hídjain lévő ládákba.
– Falunapon alapítványi sátor állítása, falutörténeti TOTÓ.
– Gyalogtúra vendéglátással a gyermeknapon és a falunapot megelőző délután a Parkerdőbe.
– A játszótéren az előző évben vásárolt hinta felállítása.
– A falu főutcáján az adventi díszkivilágítás bővítése, felszerelése.
– Betlehem felállítása, majd bontása.
– Adventi koncert november 26-án a szombathelyi Művészeti Szakközépiskola diákjainak közreműködésével, szeretetvendégség.
– Szünöse patak hídjain tavaszi és őszi virágok ültetése.
– Részvétel a Sey nemzetség találkozóján július 01-én.
– Falunapon alapítványi sátor állítása, kézműves foglalkozás.
– Templom felújítás támogatása.
– Adventi díszkivilágítás felszerelése, szabadtéri Betlehem felállítása, majd bontása.
– Adventi koncert szervezése december 2-án Művészeti Szakközépiskola tehetségeinek közreműködésével, szeretetvendégség.
– Tavaszi, majd őszi virágok ültetése a Szünöse patak hídjain.
– Betlehem állítása, díszkivilágítás felszerelése, majd bontása.
– Adventi koncert 2007. deceember 1-én a szombathelyi Művészeti Szakközépiskola tanulóival, szeretetvendégség.
– Virágok ültetése a patak hidakra.
– Részvétel a Sey nemzettség találkozóján július 5-én.
– Falunapon alapítványi sátor állítása, falutörténeti TOTÓ.
– Adventi díszkivilágítás felszerelése, Betlehem felállítása, majd bontása.
– Adventi koncert szervezése november 29-én Falusi Anikó tanszékvezető és Oláh Ramóna, Vajda Eszter főiskolai hallgatók közreműködésével, szeretetvendégség.
– Húsvétváró kézműves foglalkozás szervezése első alkalommal április 11-én.
– Virág ültetés a Szünöse patak hídjain.
– Az alapítvány 10 éves tevékenységét bemutató jubileumi kiadvány készítése 1000 példányban.
– Adventi díszkivilágítás felszerelése, szabadtéri Betlehem felállítása, majd bontása.
– Adventi koncert a Szombathelyi Zenebarátok Szent Márton Vegyeskara, H.Pezenhófer Brigitta (vers), Palatin Krisztina (hegedű), Horváth Dániel (orgona) közreműködésével, szeretetvendégség.
– Tíz éves jubileumi ünnepség február 27-én, az adományozók köszöntése, az Ungaresca néptáncosainak műsora.
– Virágültetés a Szabadság utcai hidakon.
– Húsvétváró kézműves foglalkozás a családoknak április 3-án.
– Első ízben a pünkösdi királyné-járás betanítása, megszervezése, az Ungaresca Együttestől kölcsönkért néptáncos szoknyákban.
– Részvétel a Sey Család találkozóján június 20-án.
– „1000 perc a településért” jubileumi pályázaton részvétel helytörténeti dokumentációval, oklevél átvétel augusztus 20-án.
– Az „Égigérő fa” bábjáték előadás jutalom műsor volt szeptember 25-én a pünkösdölők részére.
– Adventi díszkivilágítás felszerelése, Betlehem felállítása, majd bontás.
– Templom külső felújításának támogatása.
– Adventi koncert november 27-én a Capito Gitárklub közreműködésével, szeretetvendégség.
– Húsvétváró kézműves foglalkozás április 16-án.
– Textíliák vásárlása, önkéntesekkel 40 pünkösdölő részére piros-pöttyös kislányszoknya és ugyanannyi fehér kötény varrása. Első ízben szerepeltek a pünkösdölők ebben az ünnepi öltözetben.
– Fontosnak tartotta az alapítvány, hogy Hősi Emlékmű legyen Sében, ezért egy márvány obeliszket állított a templom mellett az I. és II. világháborúban elhunyt hősök és áldozatok neveinek bevésetésével. Az ünnepélyes avatás Hősök Napján volt a hősök leszármazottainak közreműködésével.
– Adventi díszkivilágítás felszerelése, Betlehem felállítása, majd bontása.
– Adventi koncert december 3-án az ausztriai Schandorfból a Tamburaski Orkestari zbor Cemba együttes közreműködésével, szeretetvendégség.
– Húsvétváró kézműves foglalkozás családok részére április 7-én.
– Virágültetés a Szünöse patak hídjaira.
– Pünkösdi királyné-járás szervezése pünkösd hétfőn.
– Hősök Napi koszorúzás az emlékoszlopnál.
– Sey találkozón részvétel május 5-én.
– Moldvai Csángó fiatalok (15 fő) egy hetes tartózkodásának, fellépéseinek és vendéglátásának szervezése augusztus 18-24 között pályázati támogatásokkal, civil kezdeményezéshez kapcsolódóan, helyi szállásadók segítségével.
– Adventi díszkivilágítás felszerelése, Betlehem felállítása, majd bontás.
– Adventi koncert december 2-án szeretetvendégséggel. A Perenyei Férfi Népdalkör betlehemi játéka, moldvai csángó énekek Timár Magdolna és unokája Veres Mihaela előadásában.
– Virágosítás a Szünüse patak hídjain.
– Húsvétváró kézműves foglalkozás március 16-án.
– Hősök Napi megemlékezés, koszorúzás.
– Pünkösdi királyné-járás szervezése pünkösd hétfőn.
– Falunapon alapítványi sátor állítás.
– „Itthon vagy, Magyarország szeretlek” program Mihály-Napi erdei túrával, sportjátékokkal szeptember 28-29-én.
– Adventi díszkivilágítás felszerelése, Betlehem felállítása, majd bontása.
– Adventi koncert Sében élő zeneművészekkel, Falusi Anikó egyetemi tanszékvezető énekével és Csider Sándor versével, szeretetvendégség.
– Virágok ültetése a Szünöse patak hídjain.
– Részvétel a Sey nemzetség találkozóján május 17-én.
– Pünkösdi királyné-járás pünkösd hétfőn.
– Hősök Napi koszorúzás az emlékműnél.
– Falunapon Egészségnap, hétféle gyógytea és reformételek kínálása.
– Moldvai csángó fiatalok részére fellépések és programok szervezése, vendéglátás augusztus 19-25 között, pályázatok és adományok segítségével a költségek előteremtése, anyagi támogatás átutalása a Pusztinai Magyar Háznak.
– Az „ÖrökSÉgünk” Alapítvány 15 éves évfordulója megünneplése a kuratórium és a legnagyobb támogatók körében.
– Adventi díszkivilágítás felszerelése, Betlehem felállítása és bontása.
– November 30-án adventi koncert a Vox Savariae Leánykar, Lakner-Bognár Nóra karnagy és Lakner-Bognár András orgonaművész közreműködésével, szeretetvendégség.
– Húsvétváró kézműves foglalkozás március 28-án.
– Virágok ültetése a patakhidakra.
– Hősök Napi koszorúzás az emlékműnél.
– Pünkösdi királyné-járás pünkösd hétfőn.
– Újkőkori jelenethez női és férfi ruhák varrása önkéntesekkel, újkőkori kötények festése, bőr övek és nyakláncok készítése.
– Falunapon az újkőkori jelenet előadása tánccal, dobbal, verssel, régészeti tanácsadással.
– A Helyi Értéktár Bizottság megalakul, a pünkösdi királyné-járást helyi értéknek nyilvánítja.
– 50 db nemzeti zászló vásárlása, a lakosság körében szétosztása az utcák zászlódíszbe öltöztetése érdekében.
– Adventi díszkivilágítás felszerelése, Betlehem felállítása és bontás.
– November 29-én a Szombathelyi Erkel Kórus koncertje Király Katalin karnagy irányításával, szeretetvendégség.
– Húsvétváró kézműves foglalkozás március 19-én.
– Virágültetés a hidakra.
– Május 7-én Sport-és egészségnap, TOTÓ, a megfejtők díjazása sporteszközökkel, gyógyteák kínálása.
– Dr. Csider Sándor „Álomút” című könyvének bemutatása író-olvasó találkozó keretében május 12-én.
– Pünkösdi királyné-járás szervezése május 16-án.
– Sey Család találkozóján részvétel május 21-én.
– Hősök Napi megemlékezés, koszorúzás.
– Szeptember 10-én Falunap, TOTÓ készítése, díjazása.
– Adventi díszkivilágítás felszerelése, Betlehem felállítása, bontás.
– Adventi koncert november 27-én a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium Kórusa Kocsisné Körmendi Klára karnagy vezetésével, versmondók közreműködésével, szeretetvendégséggel.
– Az Önkormányzattal közösen a templom melletti terület megvásárlása. Az alapítvány 1.050.000,– Ft-ot fizetett a terület ¼ tulajdoni részéért.
– Húsvétváró kézműves foglalkozás április 8-án.
– Virágültetés a Szünöse patak hídjain.
– Az alapítvány számlavezető bankja megváltozott: Raiffeisen Bank.
– Hősök Napi megemlékezés, koszorúzás.
– Pünkösdi királyné-járás szervezése június 5-én.
– Családi sportnap gyalogtúrával, szalonnasütés, sportjátékok, vetélkedők a Parkerdőben a Szombathelyi Civil Kerekasztallal közös pályázat támogatásával.
– Szeptember 16-án közreműködés a Séi Búcsú és Falunap keretében.
– Adventi díszkivilágítás felszerelése, Betlehem felállítása, bontása.
– Adventi koncert december 3-án Dr. Pozsonyiné Falusi Anikó tanszékvezető és az ELTE Savaria Egyetemi Központ Zenepedagógiai Tanszék hallgatóinak közreműködésével, szeretetvendégség.
– Karácsonyváró kézműves foglalkozás családoknak december 9-én.
– Húsvétváró kézműves foglalkozás március 24-én a Védőháló a családokért projekt támogatásával.
– Virágosítás a Szünöse patak hídjain.
– Részvétel a Sey Család találkozóján.
– Pünkösdi királyné-járás szervezése május 21-én.
– Hősök Napi megemlékezés, koszorúzás.
– Kosárlabda palánk javítása alapítványi támogatásból.
– Falunapon alapítványi sátor állítása, kézműves foglalkozás.
– Dr. Károlyi Mária „Kozmikus parancs” című könyvének bemutatóján közreműködés a szombathelyi Levéltárban.
– Dr. Csider Sándor könyvének bemutatása író-olvasó találkozó keretében november 21-én.
– Adventi díszkivilágítás felszerelése, Betlehem felállítása, bontás.
– Adventi koncert december 2-án a Capitó Gitárklub és Csonka Szilvia színművész közreműködésével, szeretetvendégség.
– Dr. Károlyi Mária „Kozmikus parancs” című könyvének bemutatása január 26-án.
– Előterjesztés díszpolgári címre, Dr. Károlyi Máriát és Dr. Csider Sándort az előterjesztés alapján március 15-én az Önkormányzat díszpolgárrá avatta.
– Virágültetés, virágládák vásárlása.
– Húsvétváró kézműves foglalkozás április 6-án.
– Hősök Napi koszorúzás.
– Pünkösdi királyné-járás szervezése június 10-én.
– Közreműködés a falunapon, alapítványi sátor állítása.
– Az alapítvány 20 éves évfordulója alakalmából rajz-és fotópályázat hirdetése.
– Október 19-én kiállítás a beérkezett rajzokból és fotókból, díjazás, falinaptár készítés a falut ábrázoló képekből.
– Betlehem állítás és bontás.
– Adventi koncert december 1-én a Stella Énekegyüttes közreműködésével, szeretetvendégség.
– Újévi koncert Kiss Márton zongoraművész és a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium tanulóinak közreműködésével január 24-én.
– Önkéntesek segítségével földmunkák, farönkök állítása, a Kneipp-sétány kialakítása, gyógy-és fűszernövények ültetése.
– Virágosítás a hidakon.
– Hősök Napi koszorúzás.
– A járvány miatt további rendezvényeink elmaradtak, a pünkösdi királyné-járást csak egy csoport mutatta be a TV2 stábjának.
– A templomkert ünnepélyes avatása ökumenikus áldással október 23-án.
– Dr. Karácsony Ilona népi iparművész az alapítvány megbízására felújította a Betlehem Szent Családjának alakjait, Betlehem felállítása, majd bontása.
– Alapítvány facebook oldalának létrehozása a kommunikáció érdekében.
– Virágültetés a patak hídjain.
– A járvány miatt rendezvények nem voltak, új megoldásként facebook oldalunkon szellemi TOTÓ-kat fejthettek meg az érdeklődők a népszokásokról, tavaszi és tél végi jeles ünnepekről, a helyes megfejtők díjakat kaptak.
– Falunapon a „Híres személyek Sé múltjából és jelenéből” TOTÓ megfejtőinek díjazása.
– Megkezdődött a temető mellett az Életút park kialakítása, önkéntesek segítségével az elburjánzott bokrok kivágása, illetve metszése.
– A falu egykori iskolaigazgatójának, Várhegyi Károly kántor-tanítónak, utcanévadónak a sírja elhanyagolt volt, ezért az alapítvány felújíttatta.
– Betlehem állítás és bontás.
– A Szünöse patak hídjain virágosítás, dekorálás.
– A temető alsó részén létrejövő Életút stációit Harasztovics Róbert népi iparművész készíti az alapítvány megbízására.
– Április 8-án az Erdőjáró program civil kezdeményezés első túrájának támogatása a részvételi díjak átutalásával.
– Húsvétváró kézműves program április 9-én.
– Majális május 12-én az alapítvány önkéntes segítői részére vendéglátással a templomkertben.
– Hősök napi koszorúzás az emlékműnél.
– Pünkösdi királyné-járás szervezése június 6-án.
– Sey Család találkozóján részvétel július 9-én.
– Hagyományos népi kismesterségek foglalkozás sorozat a templomkertben: csuhéfonás október 15-én, szalmafonás október 22-én, mindkettő Dr. Karácsony Ilona népi iparművésszel.
– Halottak napján Várhegyi Károly sírjánál megemlékezés, koszorúzás, mécses gyújtás, a sírt Haller László plébános áldotta meg.
– Betlehem állítás és bontás.
– A járvány csillapodásával december 10-én újra lehetett adventi koncertet szervezni. A Boglya Népzenei Együttes működött közre, a koncertet szeretetvendégség követte.
– Virágültetés a Szünöse patak hídjain.
– Március 15-én az alapítvány elnökét, Horváth Balázsnét az Önkormányzat díszpolgárrá avatta.
– Húsvétváró kézműves foglalkozás március 25-én. Folytatódott a népi kismesterségeket bemutató sorozat. Pados Zoltán népi iparművész a kosárfonást, Karácsony Ilona a mézeskalács díszítést mutatta be.
– Pünkösdi királyné-járás szervezése május 29-én.
– Hősök napján koszorúzás a világháborús emlékműnél.
– Falunapon, augusztus 12-én kézműves foglalkozás az alapítvány sátrában, falutörténeti TOTÓ, a megfejtők díjazása.
– Szeptember 16-án az Önkormányzat sikeres kiállítást rendezett az alapítvány elnökének, Horváth Balázsnénak és Csider Sándor díszpolgárnak a munkáiból „Üzenetek a múltból két művészeti ág tükrében” címmel.
– Halottak napján mécses gyújtás, virágok elhelyezése Várhegyi Károly sírján.
– Betlehem állítás, bontás.
– Adventi koncert december 2-án a Toronyi Plébánia Kórusa, Adonyi Dávid karnagy, zongoristák és versmondók közreműködésével, szeretetvendégséggel.
– Húsvétváró kézműves foglalkozás családok részére március 16-án.